Az elvándorlásról

Egyre több jelöltem folytat emberfeletti küzdelmeket a fennmaradásért. Vagy a munkanélküliség, az egzisztenciális bizonytalanság, tervezhetetlenség őröli fel az embereket, vagy a napi 12 órás taposómalom, a méltatlan és megalázó helyzetek sora- a kosztümös-öltönyös rabszolgasors.

Nehéz ma itthon méltó, kiegyensúlyozott életet élni. Keveseknek adatik meg, hogy normális életminőséget éljenek, amibe belefér a munka és a család is egyszerre.

Sokan aztán döntenek. Ha itthon nincsenek lehetőségek, megpróbálják külföldön. Ki családdal, ki egyedül, de egy jobb élet reményében sokan elindulnak. Pénzt, megélhetést keresni.

Viszont, ahogy látom, kevesen gondolkodnak hosszú távon a  külföldi életben. "Csak egy átmeneti időszak ez"- mondják, s hónapokon keresztül kuporognak esténként idegen matracokon, idegen emberekkel közösen bérelt lakásban- magányosan.  S a magányos estéken nyilván felmerül, hogy megéri-e? Megéri-e hosszú hónapokig nem élni, csak pénzt gyűjteni? Megéri-e feladni a régi életet, közeget, barátokat, közösséget? Soha nem felejtem Pál Feri mondatát a boldogságról tartott előadása során: ha a közeledben lakik egy barát, az a kutatások szerint 25%-al képes növelni az ember boldogságérzetét. Csupán az az érzés, hogy nem egyedül vagyunk, számíthatunk valakire, elérhető egy szeretett személy a bajban, már lényegesen boldogabbá tesz. Node egy idegen országban, idegen emberek között ez sajnos nem elérhető.

Mert ugye ha az ember egyszer elhagyja hazáját, oda már soha nem térhet vissza ugyanúgy. Soha nem lesz már olyan az otthon, mint annak előtte. A barátok eltávolodnak, a régi megszokott közeg ismeretlenként kacsint vissza. Hiszen a kint töltött évek alatt változik a környék is, más lesz az utca, kicserélődnek a szomszédok, megházasodnak a barátok, a szülők feledékenyebbek lesznek és egyre nehezebben mozognak- azaz elrobog az élet. Emellett az új élmények, új ismeretek új világlátást és szemléletet adnak hozzánk, így a régire is másként, más szemmel nézünk már. Nagy csapda ez. Aki egyszer elmegy, s éveket külföldön tölt, már nehezen találja helyét idehaza: rákerül egy láthatatlan hídra, s se a külföld, se a szülőváros nem lesz már soha igazi otthon.

 A vízválasztó talán valahol a másfél év körül van. Ha hosszabb ideig él külföldön valaki, kezd kialakulni az ottani közegben is az otthonosság érzete: barátságok szövődnek, az ismeretlen környék barátunkká válik, berendezkedik az ember. Megismer  a zöldséges, ismerős arcok sétálnak a lakóhelyünk környékén. Elkezd egy új otthonba berendezkedni az ember. S ahogy új otthonra lel, óhatatlanul eltávolodik, elszakad a régitől.

Sokan emiatt félnek külföldre menni. Egyesek ha ki is mennek szerencsét próbálni, hazavágynak, folyamatosan a lehetőségeket keresik idehaza. Nehéz lehet hazavágyó szívvel egy egész életet leélni.

A belső béke és a gazdaság- van összefüggés?

Néha elég egy tekintet, egy pár pillanatig tartó szemkontaktus és feltárul a másik ember lelke, jelleme, érzés és gondolatvilága. Nem is szükséges a külső jegyeket, a ruházatot, a kellékeket figyelni, kár időt fecsérelni a szavak összekuszáló erejére: ott a szem, mely minden belső világ tükre. A tekintet mindent elárul.

A napokban csodálatos élményben volt részem. Egy fél óra erejéig olyan emberrel beszélgethettem, akiből áradt a béke. S ez nem az a béke volt, amit magára erőltet az ember, mert a világgal vagy akár önmagával is szeretné elhitetni, hogy a helyén van és boldog. Ez a béke szilárd talajon állt, megingathatatlanul és ragyogó fénnyel sugárzott a hétköznapi emberek között egy hétköznapi pillanatban. Mindenféle erőltetetés nélkül. Nem tudom, hogy ezt a ragyogást más is észrevette-e, mindenesetre nekem sorsfordító jelentőséggel bírt az életemben.

Ahogy ott ültünk egymással szemben, az az érzésem támadt, hogyha egy szót sem váltanánk, csak hosszasan néznénk egymás szemébe, akkor is mindent tudnék róla. Mert ez az a pont, amikor nincs kérdés. Amikor az ember látja és tudja. És nem kellenek a szavak.

Azt mondják, hogy a mai gazdasági körülmények között nehéz kiegyensúlyozottnak és boldognak lenni. És akkor egyszerűen, lazán besétál valaki, aki megmutatja, hogy lehet. Olyan életkörülmények között, amelyben mások tönkremennek, kikészülnek és felőrlődnek - van valaki, aki képes felülkerekedni a külső körülményeken és békében él. Alátámasztva ezzel azt, hogy a lelki egyensúly nem a materiális világ stabilitásától függ-azaz az anyagi világtól nem függ a boldogság.

Nagy hatással volt rám ez a fél óra, azóta is többször eszembe jut naponta. Feszegetnek a kérdések: honnan ez a mély belenyugvás, elfogadás? Honnan ez az erő? Hogy csinálja, hogy képes életére külső szemlélőként nézni és egyszerűen elfogadni az itt és most-ot? Míg mások erőfeszítéseket tesznek, hogy elérjék az áhított boldogságot, meditálnak, pszichológushoz járnak, házasodnak majd elválnak, vallásba menekülnek, megtérnek  és még sorolhatnám- addig itt volt ez a Valaki, akinek a boldogság magától értetődően, erőfeszítések nélkül ment. Egyszerűen csak megélte. Ott volt a jelenben, mindenféle aggodalom nélkül, s csak úgy, mindenféle elvárás  nélkül élt.

Nem ismerem az előzményeket, a miérteket és a hogyanokat. Mindenestre az élet megcsillantotta előttem, hogy bizony, van lehetőség a boldogságra még a legnehezebb körülmények között is.

Köszönöm ezt a pillanatot. Csodaszép volt.

A jó barát nyom egy lájkot

Bizony. A barátság fokmérője a Facebook lett. 

Teljesen torz  világ ez. Amikor hajlamosak vagyunk az alapján megítélni önmagunkat és emberi kapcsolatainkat, hogy hány ember ír bejegyzést a születésnapunkon, hány ember lájkolja a feltöltött fotóinkat és hányan osztják meg az általunk kedvelt linket, akkor valami nagyon nincsen rendben.

Az internet sok mindent leegyszerűsít: lehet gyorsan pizzát rendelni és szállást foglalni. Percek alatt kiderítek egy történelmi adatot, megtervezek egy útvonalat vagy megtudom a volt osztálytársamról, hogy férjhez ment-e már.

Node az emberi kapcsolatok nem adatok, tények, vagy tárgyak. Nem lehet egy lájkkal ápolni a kapcsolatokat- maximum követni tudjuk, hogy mi történik a másikkal. Jó messziről. Manapság nincs idő arra, hogy beszéljünk, találkozzunk vagy közös élményeket gyűjtsünk és ezzel mélyítsük kapcsolatunkat. Erre a megoldás: nyomj egy lájkot. Úgyis a gép előtt ülsz egész nap, vagy a mobilodon ott a facebook, így 0-24 órában figyelheted, mi történik a másikkal. Ha lájkolsz, jó barát vagy.

Öngerjesztő folyamat ez. Lájkolunk, majd töltünk. Töltjük fel a boldog képeket magunkról, hogy minket is lájkoljanak, hogy minél többen lássák, mennyi szép helyen jártunk, milyen gazdag életet élünk és mennyire sok érdeklődési körünk van. Milyen szép a családunk, a gyerekeink. Az anyukák maguk töltik fel meztelen kisgyermekeik strandolós képeit a pedofilok örömére.

Mindenki figyelemre vágyik- azaz szeretetre. Hiszen a szeretet megnyilvánulása a figyelem. Ha valakit szeretek, figyelek rá. Tehát, ha valaki lájkol, akkor figyel, azaz szeret- ez a mai világ logikája.

Ahogy egyre jobban kiüresednek az emberi kapcsolataink, úgy egyre inkább szükség van azokra a bizonyos lájkokra, hogy legalább ideiglenesen betömködjék a szeretet-lukakat a szívünkben. Vágyunk a figyelemre, az elismerésre, a szeretetre. 

A bensőséges emberi kapcsolatoknak semmi köze a lájkokhoz. Ha egy igaz, jó barátod van, akkor az többet ér akárhány lájknál. Ha felhívhatsz valakit hajnali négykor, akkor van egy jó barátod. Ha van, aki meghallgatja szíved bánatát, akkor az többet ér minden kincsnél.

Erre törekedj.

A boldogság-  és sikeriparról

Sikeres akarsz lenni? Légy boldog!

Ma divatossá vált boldognak lenni. "Légy boldog!!!" hirdetik újfent a magazinok címoldalain. Kész iparág nőtt a boldogságkeresés igényeire építkezve. Önfejlesztő minitanfolyamok emailben, pszichológiamagazinok százai, a cikkek és blogok a neten mind-mind tanácsokkal látják el az egyre elboldogtalanadóbb népet. Ezer és ezer ige, tanítás- s az emberek pedig olvassák és olvassák......csakhogy én nem látom, hogy boldogabbak lennének. 

Mire való ez a sok recept, tanács és cikk, ha nem működik? Azt látom, hogy  a sok egyszerűnek tűnő jótanácsot olvasva nemhogy boldogabbak, hanem egyre fruszáltabbak az emberek. Csalódottak,  hiszen  cikkek ezreinek elolvasása,  praktikák tömegének bevetése után még mindig nem boldogok. A boldogság- és sikeripar bevételei közben egyre csak dagadnak és dagadnak- örömöket vásárolunk, újságokat veszünk, csakratisztító programra és jobbagyféltekés rajzolásra iratkozunk be- és még mindig nem vagyunk boldogok. Hogy lehet ez?

A blogom írása kezdetén elolvastam a hogyan kell blogot írni cikk 10 jótanácsát, amelyet a neten találtam. Nem is érzem azt, hogy a kezdetben íródott  bejegyzéseim igazán szívhez szólóak lennének. Hiszen a blog írásakor valaminek meg kell szólalni ott legbelül, és ezek a gondolatok fogalmazódnak írássá és nem a jótanácsok követése által. Nem lehet külső kényszer folytán jó blogot írni.  Ehhez hasonlóan nem lehet a tíz pontba szedett boldogság-gyorstanfolyam során elsajátítani a boldogságot, vagy a sikert.

Az emberek azonban veszik az önsegítő könyveket, mintha abból meg lehetne tanulni a siker vagy a boldogság receptjét.

Nem lehet.

Talán iránymutatást, kapaszkodót adhat a nehéz időkben, de a boldogság és siker receptjét csakis önmagunkban találhatjuk meg. Nem szükséges ehhez számmisztikát tanulni vagy angyaltanfolyamra járni. Elég befelé figyelni.

Aki boldog, az lehet hosszú távon sikeres is. Aki egyensúlyban van, képes sikeres karriert építeni magának úgy, hogy közben jól érzi magát. Ez az egyetlen  kézzelfogható recept.

A kedves olvasóban persze közben felmerülhet a gondolat, hogy mégis, merre induljon el, mit tegyen, hogy a boldogsághoz vezető útra lépjen?

Első lépésként a következőket olvasd el és gondolkodj el rajta. Egyelőre nem kérek többet, csak gondolkodj el. Ha odáig eljutsz, hogy TESZEL is valamit, már a jó útra tértél.

1. Fogadd el és szeresd önmagadat. 

Ez leírva egészen egyszerűnek tűnik, de sajnos azok számára, akiknek fontos ez a jótanács, nem olyan egyszerű elérni az önelfogadást és önszeretet. Sőt, egyáltalán azt nehéz felismerni, hogy nem szeretjük önmagunkat. Honnan tudhatjuk, ha nem vagyunk jóban önmagunkkal? Az első jele az az, hogy folyamatosan találunk valami kivetnivalót mások viselkedésében, a világban. Ha olyan gondolatok gyötörnek, hogy a másik embernek milyennek kellene lennie, hogyan kellene viselkednie, hogyan kellene minket boldoggá tennie (!), mert szerintünk mi a helyes és helyénvaló, azaz létezik a szótáradban az "ezt kellene tennie", "nem jól csinálja", "miért gondolja ezt?", vagy ha az érzed, hogy a politika, a világ ellened van, rossz és kibírhatatlan, igazságtalan, más korba kellett volna születni, vagy  miért velem történnek mindig a nagy bajok? - azaz nem tudod elfogadni a másik embert, a párodat, a világot úgy, ahogy van-  akkor önmagaddal, azaz önmagad elfogadásával van problémád. Menj el egy jó pszichológushoz, önismereti tanfolyamra vagy pszichodrámára. Értsd meg, hogy miért olyan mindenki és miért ilyen rossz világba születtél. Meg fogsz lepődni a válaszon.

2. Engedd el az EGO hamis céljait

Az ego a külvilágnak akar megfeleltetni minket. Az ego azt súgja, hogy olyan célok felé menjünk, melyek a külvilágnak való megfelelés felé visz. Ha azt érzed, hogy akkor vagy valaki, ha sok pénzed van vagy sikeres vagy, vagy ha többszáz sms-t kapsz a szülinapodra, akkor önmagadat csapod be és az egodat táplálod.

Nem vagy egyenlő azzal, amid van. - Nem vagy a házad, az autód, a szép külsőd, az izmos bicepszed. Nem leszel boldog attól, hogy felhalmozod a sok anyagi javat, vagy egyéb kelléket. Elégedett talán lehetsz, de nem boldog. S nem vagy a társad. Ha jó pasid van, vagy csodaszép barátnőd, még nem elég a belső boldogsághoz. 

Nem vagy egyenlő azzal, amit csinálsz.- Nem csak akkor érsz valamit, ha  legelső vagy az osztályban, a legjobb tanulóként végzel, a legsikeresebb munkahelyi karriert futod be, vagy első vagy a futóversenyen. A teljesítményeink nem határozzák meg azt, hogy mennyit érünk, mint ember.

Nem vagy egyenlő azzal, amit mások gondolnak rólad. Értékelésed nem egy külső ember véleményétől függ, csak a saját érzéseidnek higgy! Ha tisztában vagy önmagaddal, képes vagy reálisan nézni a tükörbe, s nem mások véleményezésétől teszed függővé önbecsülésed. Ha többszáz facebook-üzenet érkezik a születésnapodra, nem vagy szerethetőbb ember az átlagnál. Ha egy sem érkezik, nem vagy egy nem szerethető ember.

A boldogság egy út. A te saját utad.  Csakúgy a siker is. Indulj el hát rajta.

 

Hazudni önmagunknak - a rózsaszín buboréklakó

Figyelem az embereket. Ki ilyen, ki olyan túlélési stratégiával él. Van az az ember, aki felépít magáról és a világról egy idealisztikus rózsaszín buborékfelhőt, mert így könnyebb elviselni a világot- és önmagát. Teljesen irrealisztikus képe van magáról, jellemzően felfele torzít a tükör, de találkoztam ennek fordítottjával is.

Álomvilágban élni, úgy tűnik egyszerű. Hiszen ott minden rózsaszín. Mindenki szeret és mindenki jót akar - minden történés csak azért van, hogy az adott személy kiválóságát igazolja. Soha nem azért, hogy felnyissa a szemét. A rózsaszín buborékfelhő azonban azért készült, hogy a szembesülésre képtelen személy egy külön, elszigetelt világot tudjon építeni saját magának, amelyben hazudhat önmagának. Ahova nem lehet utánanyúlni, hiszen a buborék rugalmas héjáról lepattan minden. Ha tükröt tartasz elé, a buborék visszaveri a tükörképet, így soha nem láthatja meg igaz önvalóját, míg a buborékban él.

Milyen magányos élet is ez. Igaz, hogy minden rózsaszín, minden csodaszép, de ezt a világot nem tudja megosztani senkivel. Ott trónol önmaga, s azt gondolja, hogy ő mindenek felett áll, hiszen az ő világa a mérhetetlen szeretet, jóság, megértés és romlatlanság. Itt nincs romlottság, gonoszság, ártó szándék vagy rosszindulat. Itt minden csupa, csupa jó. S a legszebb saját önmaga. Maga a tökély.

Szabad-e kipukkasztani ezt a héjat?  Szabad-e kívülállóként felébreszteni a buboréklakót? Honnan tudjuk, hogy felkészült arra, hogy kilépjen? Hogyan lehet felkészíteni a kilépésre? S lehet-e egyáltalán?

Fontos, hogy megértsük, a buborékban lakni nem jó. A buborék szerepe a biztonság megteremtése. Addig, míg lakója nem talál valakit vagy valamit, amely egy biztos pontot adhat neki az életben, nehezen tudja elhagyni régi, megszokott álomvilágát. Kell valaki, akiben bízhat,  aki kézenfogja, lassan felnyitogatja a szemét és kivezeti onnan. Ehhez azonban magának az egyénnek is akarnia kell a változást, fel kell készülnie arra, hogy szembesüljön saját magával és a világgal. Ennek alapfeltétele pedig az, hogy felismerje, hogy álomvilágban él. Ez meg a buborékvilág természete miatt csaknem lehetetlen. Ördögi kör ez. 

Mit árul el munkádról az, ahogy eszel? A 7 fő típus

A múltkori bejegyzésem a futás és a személyiség kapcsolatáról új gondolatokat inspirált. Ha lehet kapcsolat a futás mikéntje és a személyiség között, akkor az evés mikéntje talán még jobban rávilágít egy ember karakterére. Hiszen az étel maga az élet. Ahogy az ételhez viszonyulsz, úgy viszonyulsz élethez is.

Nyilván az is lényeges, hogy mit eszünk, mennyire tudatosan eszünk, mennyire egészségesen étkezünk, de talán a legjobb személyiségrajzot az étel elfogyasztásának mikéntje mutatja meg. Megfigyeléseim során az alábbi karaktereket gyűjtöttem össze (a karakterek jellemzően keverednek, sokszor jelenik meg több is egy emberben)

1.  A lassú evő, azaz a Gourmand

Van az a típus, aki az ételt lassan megrágva fogyasztja el. Minden falatot élvez. Szeret enni. Nem fogyaszt el nagy mennyiségeket, inkább a minőségre hajt. Az ilyen típusú emberek nem habzsolják az életet, viszont értékelnek minden apró örömet. Munkájuk során is szeretnek átgondoltak lenni, élvezettel dolgozni. Lehet rájuk számítani, kitartóak. Nem dolgoznak sokat, de nem is csinálnak semmit se feleslegesen, se rosszul. Sokszor önzőek. Jó stratégák.

2.  A gyors evő, azaz a Habzsoló

Gyorsan, szinte rágás nélkül tünteti el az ételt. Inkább férfiakra jellemző szokás. Többnyire a mennyiség hajtja, válogatás nélkül kapkodja be a falatokat. Nehezükre esik az önkontroll. Munkájukban is a gyorsaság jellemző, képtelenek átgondoltan dolgozni, és nem tudnak prioritásokat állítani.  Hektikusan végzik a munkájukat. Energiájuk miatt viszont igazi húzóemberek lehetnek a cégnél. Impulzívak.

3. Aki mindig turkálja az ételt, azaz a Finnyás

Egyeseknek szinte semmi étel sem jó. Piszkálják, turkálják az ételt, kiválogatják egyes alkotóelemeit, mert pl. nem szeretik a gombát, a borsót stb. Egyszer túl híg a leves, máskor túl sűrű. A hús vagy túl zsíros, vagy túl száraz. Mindig van valami bajuk. Képtelenek élvezni az életet. Az ilyen ember a munkájában is nehézkes, körülményes, aggodalmaskodó. Legyünk vele óvatosak!

4. Aki órákig rendel, azaz a Döntésképtelen

Van, aki kétszer annyi ideig nézegeti az étlapot, mint mások. Dönt, majd újra kinyitja a menüt, és változtat. A pincért ezerszer megfuttatja, mert soha nem tudja, hogy mit is kíván, mi is esne jól neki. Az ilyen ember döntésképtelen. Nemcsak az étteremben, a munkában is agyára megy mindenkinek.

5. Aki elméleti síkon hoz döntést, azaz a Tudományos

Az ilyen típusú ember nem aszerint dönt, hogy mit kíván, hanem végigfuttatja agyában az elmúlt pár napban elfogyasztott ételeket, és eldönti, hogy most inkább fehérjére van- e szüksége a szervezetének vagy rostra. Tudományos alapokon hozza meg a döntését. Nélkülözi az érzelmeket. Munkájában rideg, hideg, tárgyilagos ember, aki képtelen az empátiára. Viszont nem labilis, ezért bizonyos helyzetekben kitűnő vezető lehet. A diétázók nem ebbe a kategóriába sorolandóak!

Van még ötlet???

Arról, hogy mi is az élet célja 

Fiatalkoromban céltudatos voltam. Sorra kitűztem magam elé célokat, amiket rendre el is értem: megvolt az áhított munka, az anyagi javak, az éves rendes nyaralás. Gyűjtöttem a kellékeket. Szép budai lakás, új autó, trendi pasi. De valami hiányzott. Azt hittem, ha halmozom az örömöket, fenntarthatom az elégedettséget, (amit én akkor boldogságnak hittem), így évről évre egyre egzotikusabb nyaralások kellettek és egyre extrább ruhák. Össze voltam zavarodva: hogy lehet, hogy megvan minden, sőt még annál is több,s én továbbra is  boldogtalan vagyok?

Ez volt az a pillanat, amikor gyökeresen más irányba kezdtem indulni. Változtattam. Nem tudtam merre, hogyan, de azt tudtam, hogy muszáj. Keresnem kell. Ha itt nincs, máshol meglesz. Munkát cseréltem, szakmát változtattam, új párkapcsolatba kezdtem. Nem segített.

A pénz, a siker, a hatalom nem tesz boldoggá. Ezt már biztosan tudtam. De akkor mi? Az akinek a felszínes örömök nem elegendőek, miben tud kiteljesedni? Miben tudja megtalálni az értelmet?

Életem legnagyobb feladata volt önmagamra találni. A boldogságot célként kitűzni ugyanis lehetetlen, hiszen nem egy feladat végrehajtásáról szól, egy sokkal összetettebb, bonyolultabb út vezet ide. Nem lehet to do listeket gyártani majd sorra kipipálni őket, azzal, hogy a ház megvan, az autó megvan, a gyerek megvan- akkor mostantól boldog leszek. 

Gyakran találkoztam vezetőkkel, jelöltekkel, kik így élik le egész életüket. Az elégedettséget összetévesztik a boldogsággal.  S amikor az élet döntéshelyzet elé állítja őket, többnyire kapaszkodnak a nagy autójukba, a puccos állásukba és inkább feláldozzák magánéletüket, kapcsolatukat, házasságukat. Mert ez a kor, a társadalom elvárása. Fura világ ez.

Az élet célja nem lehet más, csak a boldogság. S a boldogsághoz vezető út egyedi, mindenki másképp éri el. Nincsenek sablonok, szabályok, bejáratott utak. Nincs tuti módszer. Mindenkinek magának kell rátalálnia. Kezdd azzal, hogy szeretsz. Első lépésként önmagadat. Nem is olyan egyszerű az.